Skip to Content

Projektmegvalósítók

"Iskola-háló" pályázati program az integrációs intézmények számára

Megjelent a pályázati felhívás a HHH gyerekek felzárkózását segítő, modellértékű iskolai és iskolához kapcsolódó innovatív programok támogatására (Iskola-háló).
A pályázatot közoktatási intézmények, közoktatási intézmény fenntartói, illetve iskolai felzárkózást támogató programokat megvalósító nonprofit szervezetek (közoktatási intézményekkel való együttműködésben) nyújthatják be.

A pályázati dokumentáció letölthető a Wekerle Alapkezelő honlapjáról.

Az internetes pályázatok beadási határideje 2011. november 17.

Előzetes kalkuláció a TIOP 1.1.1-11 pályázathoz

111_logo.jpg

Bár még nem jelent meg a TIOP 1.1.1-11 pályázat, az előzetes tervezést érdemes elkezdeni. Akik még nem részesültek támogatásban ők nagyobb valószínűséggel nyernek támogatást a mostani konstrukcióban, azonban akik már megvalósítottak TIOP 1.1.1 projektet ők is tudnak hasznosítható IKT eszközöket beszrezni, amennyiben projektjük támogatási igénye eléri az 5.000.000 Ft-ot. Vajon eléri? Érdemes ezt egy előzetes kalkulátorral megvizsgálni. Az IKT eszközök költségeit kiszámító táblát a csatolt mellékletből lehet letölteni.

Kérem, hogy mindenki vegye figyelembe, hogy a számolótábla a társadalmi vitára bocsátott, előzetes pályázati dokumentáció alapján készült, tehát csupán egy hozzávetőleges számítást tesz lehetőve. Bár elhelyeztem benne megjegyzéseket, tartalmazza az előzetes kiírás pontatlanságait és nem egyértelmű meghatározásait is.

A pályázat elkészítéséhez, a pontos számításhoz a végleges pályázati útmutatót és specifikációt szükséges figyelembe venni!

Tervezési lehetőségek a TIOP-1.1.1-11 pályázat kapcsán

111_logo.jpg

Szeptember 12-én lezárult a TIOP 1.1.1-11 pályázati kiírás tervezetének társadalmi vitája. Mutatva a nagy érdeklődést, a kiírás tervezethez jelentős számú hozzászólás és javaslat érkezett. A javaslatok és hozzászólások mellett sok kérdés is felmerült, ami egyrészt azt jelenti, hogy a kiírás tervezetben bizony vannak nem egyértelmű megfogalmazások, másrészt viszont azt is igazolja, hogy a TIOP 1.1.1-11 kiírás sokkal összetettebb és alaposabb tervezést igénylő kiírás lesz, mint a 07 és 09 kódszámokkal végződő hasonló pályázatok voltak.
A kiírásra várhatóan előbb nyújthatják be pályázataikat, akik még nem nyertek támogatást korábbi TIOP 1.1.1 konstrukciókban, valamint a leghátrányosabb helyzetű kistérségek pályázói, viszont nincsenek kizárva azok sem, akik talán az elmúlt hónapokban fejezték be előző TIOP 1.1.1 projektjeiket. Ez utóbbiak részéről még körültekintőbb és átfogóbb tervezésre van szükség, hiszen figyelembe kell venni az előző projekt(ek) során beszerzett eszközöket is.

Megjelent az új IPR rendelet

Szeptember 14-én a Wekerle Alapkezelő honlapján megjelent az idei tanévre vonatkozó 27/2011. (IX. 14.) KIM rendelet az oktatási esélyegyenlőséget szolgáló támogatásokról.

Az igénylés határideje elég rövid: szeptember 30.!

Ugyanezen a felületen érhető el a már múlt héten megjelent új ÚTRAVALÓ-MACIKA pályázat is.

 

Társadalmi vitán a TIOP-1.1.1-11 pályázat

111_logo.jpg

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség társadalmi vitára bocsátotta az „Intézményi informatikai infrastruktúra fejlesztése a közoktatásban" (TIOP-1.1.1-11) pályázati kiírást.
A pályázati kiíráshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2011. szeptember 12-ig  várják a partnerségi fórumba.
A kiírás tervezete a http://www.nfu.hu/forum_topic_pate/565/filter?offset=0&theme_filter linken érhető el.
A pályázat az eddigi kettő TIOP 1.1.1 pályázatoknál több eszköz beszerzését kívánja támogatni, tehát érdemes megismerni legalább az előzetes kiírás útmutatóját és előre tervezgetni. A feltételek nem egyszerűek, tehát érdemes alaposan átgondolni a megpályázandó eszköz együttest és konstrukciót.
A pályázat tervezéséhez, elkészítéséhez és a majdani benyújtásához már most készséggel nyújtanak segítséget az eDidakt Pedagógiai Szolgáltató munkatársai.

IPR intézményi önértékelés - Hiánypótlások

Az elmúlt héten 266 általános iskola kapta meg a hiánypótlásra való felszólítást az OOIH részéről.
A hiánypótlás elkészítése előtt fontos, hogy az útmutatóul szánt Kitöltési segédletet (Hiánypótlás 1. munkalapja) tanulmányozzák az érintettek, s az abban felsorolt kritériumoknak megfelelően végezzék el a kiegészítéseket, részletezést!

A benyújtás határideje augusztus 31.

Valóban papírtakarékos pályázat a TÁMOP 3.1.7

317_logo.jpg

Az alábbiakban tanácsokat szeretnék adni a TÁMOP 3.1.7 pályázat beadásához, de előtte egy kis visszaemlékezés.
Nem is olyan régen, a TÁMOP 3.1.4 pályázatok beadásakor sokszor gondoltam, a szegény erdőkre. Egy-egy pályázat benyújtása nem egy esetben akár három-négy csomag nyomtatópapír felhasználását és a nyomtató festék jelentős fogyasztását jelentette. A pályázat „összerakása” komoly bútorzattal rendelkező helyiségekben történhetett, ahol sok asztal van, hiszen a rengeteg különféle papír alapú dokumentumot rendszerezni, majd sorrendbe rakni kellett. A "kisebb" pályázatok esetén a dokumentumok elfértek a 4 cm gerincszélességű dossziékban, a nagy (városi, vagy megyei) pályázók esetén pedig alig fért bele egy-egy példány a 6 cm gerincszélességű irattartókba. Persze mindenhol készült 4 példány, 3 a pályázati, és 1 a helyben maradó. Sokszor okozott gondot, hogy akkor a másolati példányokat hogyan „gyártsuk” le, hiszen a nyomtató azért gyorsabban dolgozott, mint az egyenkénti fénymásolás. Sokszor gondoltunk a befogadó hivatalnokokra és az értékelő szakértőkre, hogy ugyan hogy fogják ezt a papírtömeget kezelni.
Jó, ha egy pályázati kiírás egyértelmű. Ha viszont nem az, akkor kénytelenek vagyunk magunkat a hivatalnokok helyébe képzelve értelmezni, hogy a kiíró hogyan is gondolta és a befogadó, hogyan is várja majd el. Ilyenkor telepedett ránk az „idegbeteg stréber” komplexus réme és magunk is szőrszálhasogató bürokrataként próbáltunk egy-egy problémát értelmezni és sokszor talán túl is precízkedtük az amúgy sem egyszerű folyamatot.
A TÁMOP 3.1.7 pályázati kiírásban is vannak hibák, nem egyértelmű megfogalmazások, amolyan „lyukak”, de a beadás eljárásrendje valóban példaértékűen egyszerű lett.
(Az alábbi írást és a csatolt mellékletet, az ESZA információs napon kapott információk alapján módosítottam. A felesleges részt az írásban nem kitöröltem, hanem áthúzással jelöltem. A részletes magyarázatot hozzászólásban írom le.)

Támop 3.2.2 pályázat

Megjelent a „Területi együttműködések, társulások, hálózati tanulás” című pályázat. A pályázatok benyújtására 2011. július 11-től 2011. augusztus 1-ig van lehetőség.

Remélhetőleg a pályázati kíirás tartalma alapján hamarosan megjelenik a régóta várt referencia - intézményi pályázat is. (Támop 3.1.7)

Társadalmi egyeztetésen két régóta várt TÁMOP pályázat

uszt_logo.jpg

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alábbi tervezett pályázati kiírásokat. A kiírások végleges formájának elkészítéséhez számítanak az érintettek véleményére.

  • Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése
    (TÁMOP-3.1.7-11/1-2)
  • Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése és a szolgáltatást támogató eszközök beszerzése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
    (TÁMOP 3.1.6-11/1/1-2, TÁMOP 3.1.6-11/2/1-2)

A pályázati kiírások tervezete megtalálható az NFÜ honlapján a Partnerség menüpont alatt, ezen a linken.

A következő tanévtől várható majd változás az IPR és Útravaló programban

Többen kérdezték, hogy a második félévtől lesz-e, változik-e az IPR.
Az alábbi Kormányhatározatból arra lehet következtetni, hogy a változások a következő tanévet fogják érinteni majd.

Tartalom átvétel