Az eDidakt Pedagógiai Szolgáltató elkötelezett híve az infokommunikációs technológia (IKT), ok-tatásban való alkalmazásának. Az elmúlt évek során számos ilyen témájú pedagógus továbbképzést szerveztünk és vezettünk, közben megismertük és fejlesztettük sok-sok pedagógus kolléga ez irányú kompetenciáit. Elsőként akkreditált továbbképzési programunk is a pedagógusok munkájának e területén kíván segítséget nyújtani.
Az oktatás fejlesztését célzó projektek megvalósulása idején a pedagógus kollégák lelkesedése mindig nagy, azonban a projektek lezárulása után a lendület általában alábbhagy. Tapasztalataink szerint ez az időszak van most az intézményekbe került IKT eszközök alkalmazásával kapcsolatban is. Úgy látjuk, hogy az IKT eszközhasználat - különböző okok miatt - egy kicsit megtorpant, ami nem jó. Az intézménynek érdeke, hogy a meglevő eszközpark aktív használatával segítse a tanulók fejlődését, az egyes pedagógusnak pedig érdeke, hogy megszerzett digitális pedagógiai kompetenciái ne elavuljanak, hanem folyamatosan fejlődjenek.
Az eDidakt csapata úgy gondolta, hogy e helyzeten, az IKT eszközhasználattal kapcsolatos mentorálási tevékenységgel tudunk segíteni. A résztvevők számára néhány órás elfoglaltságot jelentő mentoráló jellegű foglalkozások tematikáit dolgoztuk ki. A foglalkozások mind témájában, mind pedig hosszában rugalmasan tudnak alkalmazkodni a nevelőtestületek, - vagy a testületek egy-egy csoportjának - differenciált igényeihez. A nevelők tudásszintjéhez alkalmazkodó, a meglevő tudásra építő, 3-6 órás gyakorlatorientált foglalkozások arra hivatottak, hogy a résztvevők számára lendületet adjanak a következő tudásszinten való aktív munkához.
Az IKT mentorfoglalkozások részleteiért kattintson a Tovább linkre.
Helyszíni szervezésű, kontakt foglalkozásaink tartalma és óraszámai
- Digitális tábla üzembe helyezése és kezelésének első lépései (3-6 óra)
- Digitális táblaképek készítése, elmentése, tárolása, eljuttatása a tanulókhoz (3-6 óra)
- Digitális tananyagok megismerése, és alkalmazása a tanítási órán (3-6 óra)
- Halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációját segítő lehetőségek a digitális pedagó-gia módszereivel (2 * 5 óra)
- Digitális tananyagok készítése SMART Notebook szoftverrel (2 * 4 óra)
- Digitális tananyagok készítése EasyTeach szoftverrel (2 * 4 óra)
- Digitális tananyagok készítése Mimio Notebook szoftverrel (2 * 4 óra)
- Digitális tananyagokhoz szükséges multimédia tartalmak kezelése (3-6 óra)
- Digitális tananyagokhoz szükséges multimédia tartalmak kezelése (3-6 óra)
Blended (kontakt és e-learning) szervezésű foglalkozásaink és óraszámaik
- Korszerű internetes lehetőségek a pedagógusok tudásbővítésére és a tudás-menedzsmentjének segítésére (2 * 4 óra + az alkalmak közti online kommunikáció)
- Korszerű internetes lehetőségek a tanítási folyamatokban, a tanulók és pedagógusok együttműködésében és kommunikációjában (2 * 4 óra + az alkalmak közti online kommunikáció)
- Korszerű internetes lehetőségek a multimédiás tartalmak megosztásában (2 * 4 óra + az alkalmak közti online kommunikáció)
- Korszerű lehetőségek a pedagógusok együttműködésében és tudásmegosztásában (2 * 4 óra + az alkalmak közti online kommunikáció)
Hamarosan további területeket érintő foglalkozásainkat is meghirdetjük.
További információ található az eDidakt Pedagógiai Szolgáltató honlapján.
Letölthető részletes ismertető pdf formátumban.

















Hozzászólások
6 hét 5 nap
8 hét 19 óra
8 hét 19 óra
8 hét 19 óra
9 hét 5 nap
9 hét 5 nap
10 hét 19 óra
10 hét 6 nap
11 hét 4 nap
15 hét 3 nap