Konstruktív pedagógiáról a TIOP képzések kapcsán

Augusztus végén nem csak a nyári szünet ért véget, de lezárultak TIOP 1.1.1-07 projektek is. A hírlapokban nap mint nap jelenetek meg a rövid (kötelezően előírt) sajtóhírek, a különböző intézményfenntartók által fejlesztett iskolákról, ahova iskolai számítógépeket, interaktív táblákat, laptopokat, projektorokat, szervereket és egyéb informatikai infrastruktúrát bővítő eszközöket szállítottak.
Az intézményekbe szállított tantermi csomagokhoz a pályázó fenntartók, a nevelőtestületek számára, 10 órás felhasználói képzést is vásároltak. A képzéseknek is be kellett fejeződni a projektek végéig, így volt olyan nevelőtestület, ahol a képzés a nyári szünet idejére esett, sőt még augusztus legvégén is voltak tanfolyamok.
Az utóbbi hónapokban volt szerencsém néhány képzést vezetni, ami élményt és sok tapasztalatot jelentett számomra.
Az idei a hatodik tanév, aminek során nem gyerekeket, hanem tanítóikat tanítom, sokszor jut eszembe, hogy azok a korszerű pedagógiai elvek, módszerek, amelyeket szeretnénk ha elterjednének a gyerekek tanítása során és napi gyakorlattá válnának a közoktatásban, a pedagógusok képzésének módszertanában mintha elfelejtődnének. Az iskolákban szeretnénk olyan oktatási módszereket látni, amelyek valódi alkalmazóképes tudást eredményeznek, viszont akiktől elvárnánk az alkalmazóképes tudást eredményező módszerek alkalmazását, azok képzésében nem igazán akarnak gyökeret verni a hasonló korszerű módszerek.
Így volt ez a TIOP-os képzésekkel kapcsolatos elvárásokban és előírásokban is, és sejthető volt, hogy az itt előírt 10 órás képzések csupán az első lökést tudják adni a kollégák eszközhasználati tudásához. Az adott előfeltételeket ismerve készültem a 10 órás nevelőtestületi képzésekre, és szerettem volna a merev előírások adta lehetőségeket az adott intézmény javára maximálisan kihasználni.
Néhány tapasztalásról szólnék.
A pedagógusok informatikai kompetenciái, eszközhasználat tudásbeli különbségei nagyon nagyok tudnak lenni. Vagyis, nem csak gyerekcsoportnak van meg az a „kellemetlen” tulajdonsága, hogy nem egyforma egyedekből áll, a kollégák csoportjai sem ilyenek. Volt, aki nem csak interaktív táblát nem látott, de még laptopot sem használt, és persze találkoztam sok olyan kollégával, akik részt vettek a TÁMOP 3.1.4 projektek megvalósítása során az IKT módszertani képzéseinken és használtak is digitális tananyagot.
A pedagógusok tanítása során is tapasztalható a konstruktív pedagógiának az, az igazsága, mely szerint, ha olyan információt kívánunk átadni valakinek, amit nem tud, már meglevő, létező ismereteihez, gyakorlati tapasztalataihoz, cselekvő tudásához kötni, akkor azt adhatjuk nyugodtan, de nem fogadja be, nem történik meg a kognitív struktúrába való beépülés, nem válik alkalmazóképes tudássá.
A kollégáknak az volt az elsődleges igénye, hogy a lehető legrövidebb előadói ismeretközlést mielőbb váltsa fel a gyakorlat, az összerakás, a kipróbálás és lehetőleg úgy, hogy azt minél többen végezhessék. A használattól való előzetes félelmet rögtön szerették volna eloszlatni a technikai összeállítás mielőbbi tisztázásával. Valódi igényként jelentkezett mindenki részéről a beüzemelés véges és lehető leghamarabb elvégezhető algoritmusának megtanulása. Valódi igény volt a különböző tartalmak megtekintésére, tananyagok kipróbálására. A kollégák nagyon kritikusan szemlélték a meglevő iskolai digitális tananyagaikat és az előkerült demókat.
A képzés ezen részében újra átéltem egy régi tapasztalatot, amit még az informatika oktatása, de különösen a Logo programozási nyelv tanítása idején számtalanszor megfigyeltem a gyerekek körében. E szerint, amíg a gyakorlati cselekvés eredményeképpen a tanuló egyénben nem alakul ki az igény további információ, ismeret megszerzésére, vagyis a tudásépítési folyamat folytatására, addig a tanítónak nem érdemes az új tudástégla átadását erőltetni. Viszont, ha a tanuló egyén részéről - mert gyakorlati tapasztalatai révén eljutott arra a szintre - igény mutatkozik a tudásának továbbépítésére, akkor át kell adni a következő tudáselemet.
Tanulócsoportban való tanításkor viszont, - mivel a tanulócsoportok köztudottan nem egyforma egyedekből állnak - az említett tudásszintek közti átlépést jelző igény nem mindenkinél ugyanakkor jelentkezik. Amikor a kollégák a kész digitális tananyagokat tanulmányozták, akkor tapasztaltam, hogy egy részük esetében már korán felmerült a „hogyan van ez összerakva?” kérdése, viszont jó néhányan újabb és újabb leckéket vártak kipróbálásra és láthatóan nem merült fel bennük saját digitális lecke megszerkesztésének igénye.
A - lehetőség szerint - több alkalomra elosztott képzések során tehát szükség volt a differenciált, kiscsoportos foglalkozásokra.
A több alkalomra osztott képzések - bár a projektek zárása miatt nem mindenhol voltak lehetségesek - sokkal hatékonyabbnak bizonyultak, mint az egyben tartottak. Amennyiben tehát a kollégáknak lehetősége volt a képzési alkalmak közti gyakorlásra, tapasztalatszerzésre, úgy a következő alkalom során szerzett új információnak nagyobb esélye volt a beépülésre, az alkalmazói tudás kialakulására. Jó volt látni egy-egy következő alkalom során a pedagógusok érdeklődését, ami az önálló gyakorlás során alakult ki bennük.
A fejlesztési folyamatokkal kapcsolatban - megvallom nem tudom, hol - olvastam, hogy mentorálás nélkül többnyire megrekednek. Néhány intézményben jutalom mentorálást is ígértem és tartottam és azt tapasztalom, hogy további igény is lenne ilyen alkalmakra, hogy a kollégák ne rekedjenek meg az IKT eszközhasználat során.