Pedagógusok és a konnektivizmus

Május 16-án az ELTE PPK-n a konnektivizmus témájával foglalkozó kerekasztal beszélgetés zajlott. A résztvevők: Fehér Péter, Kulcsár Zsolt, Ollé János, a moderátor Vass Vilmos volt.
Ha valaki úgy gondolja, hogy ha elmúlt, hát elmúlt úgyis lemaradtam róla, akkor ne nyugodjon meg, mert a beszélgetés felvétele elérhető és megnézhető, egyrészt Ollé János blogján, másrészt a Pedagógia-Online konnektivizmus oldalán, harmadrészt a Pedagógia-Online ustream csatornáján. Javaslom, aki teheti utólag is nézze végig.
Jelen bejegyzésben nem kívánnám felvállalni a konnektivizmus mint tanuláselmélet (ha tanuláselmélet) magyarázatát, hiszen a világhálón bőven megtalálható ez, viszont néhány gondolat felvetődött bennem a beszélgetés követése során.

Szándékosan használtam a követés kifejezést, hiszen a beszélgetést nem csupán online módon hallgattam, otthonról. Egyéb lehetőségeim is voltak. Bejelentkezve a Pedagógia-Online oldalára más bejelentkezett kollégákkal, egy chat lehetőséget kihasználva egymással gondolatokat cserélhettünk a beszélgetés alatt írásban. Hát nem volt egy tömeg, voltunk, vagy nyolcan a Pedagógia-Online csatornáján. További érdekességként említeném, hogy az online beszélgetés technikai megvalósítását lehetővé tevő ustream.tv csatornáján szintén követhető volt a beszélgetés, itt hatan voltunk bejelentkezve, és az előző csoporttól függetlenül szintén tudtunk chat-elni. A két chat-elő csoporttól függetlenül még mintegy ötvenen nézték és hallgatták a beszélgetést, nekik nem volt lehetőségük az interaktív megnyilatkozásra.
A továbbiakban nem a virtuális skizofrén állapotomat szeretném elmesélni, inkább azt a részét emelném ki a beszélgetésnek, amikor témája a pedagógusok tudásmegosztó hajlandóságára terelődött. Konkrétan arra, hogy a számos pedagógusnál meglevő szakmai, módszertani tudást, miért csak olyan kevesen osztják meg pedagógustársaikkal. Különösen Péter, és János emelte ki, hogy a kollektív internetes tudásfelhőbe pedagógusok által felküldött ismeret és műveltségtartalom azért lehetne jóval több is. Bizony lehetne. A pedagógus kollégák tudásának interneten való megjelenése, fórumok, blogbejegyzések útján, vagy bármilyen megosztó lehetőségek felhasználásával nem igazán jellemző és ez az utóbbi időben kevéssé látszik növekedni.
A beszélgetést kísérő háttér chat-elés igazából e téma során indult el és élénkült meg, különösen annak hatására, hogy a beszélgetők is egyetértettek abban, hogy a pedagógia területén megvalósítható, konnektivista szemléletet képviselő kapcsolatok, a Web 2.0 technológiát képviselő eszközök mennyire sok lehetőséget kínálnak. Egyrészt arra, hogy az interaktív internetes lehetőségeket felhasználjuk a netgeneráció oktatásának során, másrészt, hogy ugyanilyen interaktív internetes alkalmazásokat a pedagógusok közti hálózati tudásépítés eszközeiként használjuk.
Kérdés tehát a pedagógusok körében érezhető internetes passzivitás, vagy fogalmazzunk finomabban a „nem aktivitás” oka, vajon mi lehet. A chat-es háttérbeszélgetés során az alábbi lehetséges válaszok fogalmazódtak meg a beszélgető kollégákban és bennem:
 • Az internet használatával kapcsolatos ismeretek hiányosak a kollégák körében.
 • Az internet használatához szükséges ismeretek több kollégánál megvannak, de a Web 2.0 eszközök használatához szükséges gyakorlottság csak keveseknél van meg.
 • A generációs különbségek miatt inkább csak a fiatalabb kollégák nyúlnak a Web 2.0 eszközökhöz.
 • A megosztható tudás birtokában leginkább a legalább 10-15 éve pályán levő kollégák vannak.
 • A tudásmegosztásban való részvételhez megfelelő hozzáállás és attitűd szükséges, ami kevés kollégánál van meg.
A magyarázat valószínűleg nem csak egy ok lesz, mégis említenék néhány (remélhetőleg) elgondolkodtató esetet.
Az elmúlt hónapokban két olyan képzésen is részt vettem, ahol jelentős tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkező kollégák voltak a tréning résztvevői.
Az egyiken, egy un. képzők képzése tréningen különösen kitűnt, hogy a résztvevők sok-sok olyan tudással rendelkeznek, amit szívesen megosztanának mindenkivel, de legalább a tréningen résztvevő kollégáikkal, ott, akkor élőszóban. Érezhető volt, hogy a trénernek jelentős energiájába került, hogy ezt a számos kolléga részéről érkező - számomra túlbuzgónak is tűnő - közlési vágyat helyes mederben tartsa és a maga által tervezett tematikát megvalósítsa. Felmerült bennem a kérdés, hogy tanult és gyakorlattal rendelkező kollégáim, a szóbeli forma mellett, vajon ismernek-e egyéb információátadási lehetőséget arra, hogy tudásukat másokkal megosszák?
Szintén e képzéseken volt megfigyelhető, hogy a résztvevők szívesen átadták (volna) egymásnak meglevő, digitális formában létező anyagaikat. Jó néhányan ezt meg is tették. Láttam, hogy kis „pendrive eszközök” voltak dugdosva különböző „laptop eszközökbe”, ami számomra mindig hátborzongató látvány, hiszen szinte biztos, hogy közben a hasznos dokumentumok mellett számos kórokozó is gazdát cserél. Vajon tényleg nem ismertek a kollégák egyéb módot a dokumentumok megosztására?
Talán mindegyik tréningcsoport esetén megfigyelhető, hogy a résztvevők egy papírra felírják neveiket és e-mail címeiket, amit aztán vagy lemásolnak mindenki számára, vagy a legbuzgóbb kolléga magával visz, és szent ígéretet tesz arra, hogy a címeket mindenki számára elküldi majd, abból a célból, hogy a résztvevők majd kommunikálni tudjanak egymással ezután. Hozzám az említett kettő tréning listái közül csupán az egyik érkezett meg.                          
Valóban felmerülhet a kérdés, hogy jelentős átadható tudással rendelkező pedagógus csoportokban miért nem tud működni az információ átadás, a dokumentum megosztás, vagy a hatékony kommunikáció az internetes lehetőségeket igénybe véve.
Mi hiányzik? Az ismeretek? A gyakorlottság? A használathoz szükséges képességek? A tudásátadáshoz szükséges attitűd? Vagy mindezek így együtt?